2016. május 2., hétfő

Harmadik Fejezet - Joyce

Joyce

Miután nyelt egyet, válaszolt; - Igen. Hogy nézek ki?
 - Eszméletlenül, mint mindig.
 - Szuper... Egyébként ez a te randid is. És nem vagy túl.. ehhez öltözve.
 - Hát, kösz szépen. Pont nem érdekel! Egyébként is, azt se tudom, ki az a Tom, és baromira... - nem tudtam folytatni, mert Daniel türelmetlenül közbevágott.
 - Jó, nyughass. Menjünk - kedvesen elmosolyodott, aminek látványára annyi lány szíve megmelegedhetett volna.
Körülbelül fél órába telt odaérni, és azt végigénekeltük. Ami csak ment a rádióba, énekeltük, és ha nem ismertük, akkor improvizáltunk.
 Mikor odaértünk, még a kis étterem előtt átnéztük egymást, hogy nincs-e valami a fogunkon, vagy ilyesmi, és miután rendben voltunk, beléptünk az ajtón. Hamar kiszúrtuk Greget, aki egy fiúval (Tommal) ült az egyik ablak melletti asztalnál. Közelebb mentünk, és jobban szemügyre vettem Tomot. Hát... Jó, tudom, nem ítélünk első látásra, és a belső a fontos. De én még nem láttam Tomhoz hasonló fiút. Szemüveges, barna hajú, kicsi, és szeplős volt. Nem a jó értelemben szeplős, mikor olvadoznak a lányok a cukiságától, hanem cikisen szeplős, és nagyon alacsony, ami így, ülve is látszott. Mindketten felálltak, mikor megláttak minket, én pedig már kezdtem volna előadni, hogy igazából a húgomra kell vigyáznom, vagy elütötte a kutyámat egy autó, de aztán láttam, hogyan köszönti Greg Danielt. Nem kézfogással, hanem arcra puszival.
 Nem tudom, miért, de elakadt a lélegzetem, és magyarázkodás helyett köszöntem a fiúknak. Leültem Tommal szemben, aki idiótán mosolygott. Greg elkezdte mesélni, hogy mekkora dugó volt az utakon, és azt hitte, már rég rájuk várunk, mikor a pincér odalépett hozzánk.
 - Mit hozhatok inni? - kérdezte. Oké, lehet, hogy bunkóság egy randin a pincért bámulni, de ez megérdemelte; magas volt, sötét barna hajú, kék szemű, és az arcán gödröcskék jelentek meg.
 - Két sprite - mosolygott rá Daniel. Mi mindig azt isszuk.
 - Én egy kólát - mondta Greg.
 - Én is kólát - mondta Tom félénken. A pincér bólintott, és mikor megfordult, még jobban szemügyre vettem. Éreztem, ahogy az asztal alatt Dan megrúg. Odafordultam, ő meg idegesen biccentett Tom felé. Pfúj.
 - Szóval, Tom - fordultam hozzá fogcsikorgatva - Hány éves vagy? - újabb rúgás érkezett, de nem törődtem vele.
 - Most leszek 18. És szeretem a halakat, a teknősöket, a fűrészpor illatát, és sétálgatni az erdőben - szaporábban vette a levegőt - Emellett kitűnő cserkész vagyok, és 96% az esélye annak, hogy túlélném egy lakatlan szigeten. Van egy kutyám, Pufi, de nem valami kövér, csak így hívom. Azt hiszem érettségi után szeretnék elmenni Hawaiira, de félek a krokodiloktól. - már izzadt. Értetlenül néztem rá, aztán vagy fél percig nem szóltunk semmit (persze Danielék elfoglalták magukat, valamit néztek Greg telefonján).
 - Hát... Jó, mindent elmondtál - nevettem fel - Azt hiszem, én jövök, igaz? - csak vette tovább a levegőt. - Szeretek futni, a barátaimmal lenni, filmezni, a sötétbarna és a rózsaszín a kedvenc színem, szívesen nézek animációs filmeket, félek a bohócoktól és az ijesztő kinézetű emberektől.
 - Azoktól én is - lépett oda mosolyogva a pincér, és kitette elénk az italainkat. Megköszöntük, aztán el is ment, de még találkozott a tekintetünk. Na jó, oké, nem mozdulok rá a helyes pincérre, csak mert nincs jelenleg barátom. Ígérem.
 - Daniel - löktem meg, ő meg felém fordult. - Kijönnél velem egy percre?
 - Igen, persze. Bocsi, srácok, egy perc.
Követett engem a mosdóig, ami előtt megálltam, és ráförmedtem.
 - Dan, nem igaz, én nem leszek képes kibírni itt egy-két óráig. Nincs miről beszélgetnem vele! De ha itt hagylak, akkor rajtatok fog lógni.
 - Joyce, nem láttad? Nem láttad? Bejövök neki! - vigyorgott - Ki kell bírnod, beszélgess vele, vagy csak beszélgessetek velünk. Most menj ki a mosdóba, kapsz öt percet, hogy összeszedd magad, aztán ne rontsd el a randimat - mosolygott, én meg nyöszörögve bementem a vécébe.
Bent megigazítottam a sminkem, mély levegőt vettem, és visszasétáltam az asztalunkhoz.
 - Hol van Tom? - ültem le.
 - Ó... Izé, nem akart megbántani.. - motyogta Greg - Szóval azt mondta, nem jössz be neki, és elhúzott.
Döbbenten néztem rájuk. Ez most...
 - Ez most komoly?! Én nem jöttem be neki? Akkor én mit mondjak a kis epilepsziás baromra? - Daniel megrúgott az asztal alatt. - Jól van. Nem vacsizom, a bárpultnál leszek. Majd szóljatok, ha menni akartok - sóhajtottam, aztán felkeltem, és odabattyogtam a bárpulthoz. Felültem egy magas székre, majd a csapostól kértem egy alkoholmentes sört. Nem igazán volt a kedvencem, de most az is jó. Amikor megkaptam, egy pincér lépett a helyébe a csaposnak. Méghozzá a dögös pincér. Amint meglátott, elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak kiszolgált 2 embert. Amikor azt hittem, tényleg nem fog hozzám szólni, odajött.
 - Te félsz a bohócoktól, ugye? - mosolygott, és rákönyökölt a pultra.
 - Ez most fenyegetés? - felnevetett. Legszívesebben megettem volna a nevetése hangját, de attól félek, ez nem lehetséges.
 - Nem az. Hogyhogy nem vacsorázol?
 - Frankón itt hagytak egy páros randin. Szuper, mi?
 - Hát, ez meglepett. Várj csak, az hagyott itt, aki... - ráncolta a homlokát, és az asztalunk felé nézett.
 - Igen...
 - Jól van, nem ismerem, úgyhogy nem mondok...
 - Az egy kis tetű. Elrángattak ide, erre felesleges volt az egész. - még mindig mosolygott.
 - Hogy hívnak?
 - Joyce.
 - Á, Joyce... Szép név. Én Jackson vagyok.
 - Jackson. - ismételtem - Mióta dolgozol itt?
 - Lassan 2 éve. De szeretnék már egy rendes munkát.
 - Azért van benne valami jó is - mondtam, mire kérdőn nézett rám - Hogy beszélgethetsz velem - nevettem fel.
 - Igazad lehet.
Azt hiszem, egy órán keresztül beszélgettem Jacksonnal. Kiderült, hogy 21 éves, itt lakik a közelben, és mindig is fényképész akart lenni, de itt ragadt ebben az étteremben. Én azért megnyugtattam, hogy a tini lányok vagy nők nagyon örülnek neki. Én is meséltem neki magamról, és mikor megadta a számát, odalépett hozzám Daniel.
 - Megyünk, jó? - mosolygott. Felmérte Jacksont, aztán rám nézett.
 - Ó, persze. Szia, Jackson, majd hívlak!
 - Sziasztok! - még egy kihívó pillantással megajándékozott, aztán kimentünk az étteremből, ami hirtelen nagyon barátságos lett számomra.
A kocsiban Daniel nem szólt egy szót sem.
 - Baj van? - kérdeztem meg az út felénél.
 - Nincs.
 - Látom, hogy van. Mi történt? - mély levegőt vett.
 - Minden rendben volt, teljesen jól elbeszélgettünk, de.. Félek, hogy..
 - Ne kezdd már megint. Ha nem lenne meleg, miért hívott volna el egy randira, egy étteremben? Ha nem lenne az, akkor egy kocsmába hív meg barátokkal.
 - Nem erről van szó. Biztosan az, csak mi van, ha... - habozott - tévedtem?
 - Miről?
 - Joyce, nem érzem azt, amit kellene. Mi van, ha a lányok tetszenek? - fakadt ki, nálam meg elszakadt a cérna.
 - Ne beszélj hülyeségeket, Daniel! Ha a lányok tetszenének, a mellemet bámulnád, és nem a szemembe néznél. Teljesen izgatott voltál a randi előtt és közbe, mi történt? Lehet, hogy csak kiderült, Greg egy bunkó, és nem kell neked. Erre még nem gondoltál? - nem válaszolt, csak figyelte tovább az utat. Pár percig még nem, aztán megszólalt.
 - Bocs.
 - Nem kell bocsánatot kérned. Történt valami?
 - Csak kicsit idegesített, hogy azzal a pincérrel voltál, és nem beszélgettél velünk.
 - Jaj, ugyan már, te sem akartad volna, hogy ott maradjak. Gondolj Gregre, és hogy milyen jól sikerült a találka! - kicsit enyhült az arckifejezése - Menjünk hozzátok. Nézzünk meg egy filmet.
 - Jóó! - húzta el az ó-t.
Blake-ék háza szép volt. Nem volt túl nagy, de elfértünk, és az irtózatosan nagy tévéjükre bármit le lehetett tölteni. Mi együtt nem szoktunk moziba menni, mindig náluk filmeztünk. Út közben dobtam anyának egy SMS-t, hogy Danieléknél alszom, és majd holnap megyek haza. Eltettem a telefonom,és kibámultam a sötétbe. Megálltunk egy piros lámpánál, és észrevettem valamit. Először azt hittem, csak egy fehér ruhadarab, de nem.. Ez egy kislány. Kicsit jobban előrehajoltam, hogy lássam, de Daniel rám hozta a frászt, mert felüvöltött.
 - Mi az? - fordultam felé gyorsan
 - Ez egy tök jó szám - hangosította fel a rádiót, én meg megkönnyebbülve homlokon csaptam.
 - Megijesztettél. Vadbarom - tettem hozzá.
Hozzájuk értünk, és Dan leparkolt. Még égett egy villany, úgyhogy az ajtó is nyitva volt. Beléptünk, és megláttam Lilithet, és egy lányt, akit még nem láttam. Épp a földön ültek és nézték a tévét.
 - Hellóka nővérkém, és Mira.
 - Sziasztok - köszöntem én is, miközben levettem a cipőmet. Nem válaszoltak. Lilith biccentett az öccsének, aztán egyszerre felálltak és felmentek az emeletre, Lilith szobájába, gondolom. - Hát.. Úgy látszik, nem látnak szívesen.
 - Csak azért, mert.. Na jó, minek áltassalak, utálnak téged - felnevettünk, aztán letelepedtünk a fotelra.
 - Mit nézünk? - kérdeztem.
 - Amit szeretnél. Mi lenne, ha.. Ó, itt lesz. - nyomogatta a távirányítót, én meg figyeltem a tévét. A letöltött filmjeik között kutatgatott. - Mesefilm? Mondjuk a Némó nyomában?
 - Felőlem. Mit hozzak inni? - felálltam, és a konyhájukba mentem.
 - Kakaót.
 - Gondoltam. - bekukkantottam a hűtőjükbe, és kivettem egy liter tejet. Aztán benéztem a szekrényekbe, mert mindig máshova rakják át a kakaóporos-dobozt. Végül nagy nehezen megtaláltam, és hallottam, ahogy indul a film. Odanéztem, és láttam, ahogy Daniel leveszi a pólóját, aztán felteszi a lábát a kis asztalra. - Nagyon szexisen nézel ki - nevettem fel, mire hátrahajtotta a fejét a kanapén, és rám kacsintott. Elővettem két bögrét, és összekutyultam az italokat, majd mindent visszapakoltam a helyére. Visszamentem Danielhez, és a kezébe nyomtam az egyik bögrét.
 - Köszi. - belekortyolt - Mm, te aztán tudod, milyen a jó kakaó.
 - Mindenki tud kakaót készíteni - mosolyogtam, és törökülésben leültem mellé.
 - Nem, nem. Én imádom sok kakaóporral, és te nem spórolsz.
 - Hát, akkor ez benne lesz az életrajzomban - vontam vállat mosolyogva.
Néztük tovább a filmet, és mikor nagyjából a felénél tartottunk, valaki kiment mögöttünk a konyhába.
 - Szia, Joyce. - köszönt Sharon, mire rámosolyogtam.
 - Jó estét, Mrs. Blake.
 - Hogy vagytok?
 - Mint mindig, jól - vontam vállat.
 - Örülök. Ne maradjatok fenn sokáig.
 - Csak befejezzük a Némót, anyu - mondta Daniel - És még csak tizenegy van.
 - Rendben. Itt alszol, ugye, Joy?
 - Természetesen.
 - Oké. Jó éjszakát!
 - Jó éjt - szóltunk vissza egyszerre.
 - Daniel - fordulok felé, miután Mrs. Blake visszament a hálószobájukba.
 - Igen? - szakította el a tekintetét a tévéről.
 - Csinálj nekem kakaót - suttogtam, ő meg nevetve elvette mindkettőnk üres bögréjét, és elvonult a konyhába. Levettem magamról a pulcsimat, mert már eléggé melegem volt, aztán nyújtóztam egyet. Lassan negyed tizenkettő...
 - Nagyon szexis vagy - jegyezte meg utánozva engem, mire felnevettem.
A film és a kakaók után kikapcsoltuk a tévét, fogtam a kis táskámat, és bevonultunk Daniel szobájába. Neki nem annyira nagy az ágya, mint az enyém, ezért kicsit közelebb vagyunk egymáshoz éjjel, de nagyjából - ismétlem, nagyjából - már megszoktam.
 - Adsz egy pólót? - suttogtam, már csak azért is, mert túl csöndes volt a ház. Talán Lilith szobájából hallhattunk pár beszédfoszlányt, de ennyi. Dan egy rá is nagy pólót nyomott a kezembe, és egyszerre kezdtünk öltözködni. Vagyis, én öltözködtem, ő meg csak letolta a farmerját, és felkapcsolta a kis lámpáját. Befeküdt az ágyba, és fáradtan sóhajtott egyet. Én felkaptam magamra a nagy pólót, és bebújtam mellé.
 - Jó éjt, Joyce - dünnyögte, majd lekapcsolta a lámpát.
 - Jó éjt. Daniel - mosolyogtam bele a sötétbe.

***

 Reggel arra ébredtem, hogy valaki rám tehénkedik. Lassan kinyitottam a szemem, és Daniel mellkasával találtam szemben magam.
 - Basszus, Dan - nyögtem fel, és lelöktem magamról. Szusszantott egy nagyot, és kényelmesebben elhelyezkedett. Visszacsuktam a szemem, és próbáltam visszaaludni, de Daniel horkolt. - Na nem, ha én felkeltem, akkor te is - sziszegtem, aztán elkezdtem nyomkodni az arcát. - Daniel, Daniel, Daniel - ismételgettem. Egy idő után a szemöldökét ráncolva kinyitotta a szemét.
 - Mit akarsz, Taylor?
 - A kérdés az, hogy miért keltettél fel, Blake.
 - Te keltettél fel engem! 
 - Tévedsz. Éhes vagyok, gyere. 
Felkeltem az ágyból, és ásítottam egyet. Daniel egy ideig még dörgölgette az arcát, aztán ő is kikelt. Felkapott egy melegítőnadrágot, és miközben felhúzta, nekem dobta az egyik alsóját. Gondolom nem lehetett szülőként jóra gondolni, ha a fia barátja egy szál bugyikában és az egyik pólójában szambázik ki a szobájából. Felhúztam, bár eléggé lógott rajtam.
 Kimentünk a nappaliba, ahol Jason tévézett, de senki más nem volt kint.
 - Mit ennél? - kérdezte Daniel.
 - Mi van itthon?
 - Tudok csinálni tojásrántottát, vagy nutellás kenyeret, vagy bundás kenyeret, vagy..
 - Jó lesz a rántotta.
 - Okés - elkezdte elővenni a hozzávalókat, én pedig bementem a nappaliba, és leültem Jason mellé.
 - Mit nézel? - kérdeztem.
 - Hát, nem nagyon tudom, ez miről szól, de azt hiszem ilyen túlélős-erdős sorozat.
 - Ó, jól hangzik. Hol vannak Lilithék?
 - Mira már nem volt itt, mikor keltem, Lilith meg elment valamerre. Nem igazán figyeltem, de köbö fél órája mondta.
 - Á, értem. Miért nem kedvel engem Lilith? - töprengtem hangosan. Na, nem mintha nem kérdeztem volna meg már nagyjából mindenkit, de őtőle még nem volt alkalmam.
 - Lehet, hogy szeret. Honnan tudod?
 - Jó válasz. - bólogattam elismerően.
 - Ó, Joyce, segíts - hallottam meg Dan hangját, mire felálltam, és odasiettem hozzá.
 - Mi a retket csinálsz? Használtál olajat? - nem válaszolt. - Na jó, kezdjük ezt újra.
Kikotortam a leragadt, odaégett, undi tojást a serpenyőből a kukába.
 Nagyjából tíz perc múlva már a finom (ismétlem, finom) tojásrántottát ettük a konyhapultnál.
 - Vagy csak egy szál alsógatyába mész el suliba, vagy normális ruhába, alsó nélkül? - kérdeztem egy újabb falatot betéve a számba.
 - Normális öltözék, alsó nélkül. Egy tál porcelánba vagy egy tál méhbe lépnél inkább?
 - Egy tál porcelán! Ki választaná a méheket? - fintorogtam.
 - Hát, végül is azt nem mondtam, hogy megcsípnek. Lehet, hogy halott méhekről van szó.
 - De tegyük fel, hogy élnek, és csípnek is. Akkor már kibírok egy-két mélyebb vágást.
 - Jó-jó, értem a logikád - csendben ettünk tovább, aztán a pulton lévő telefon rezgett egyet, én meg azonnal úgy húztam kettőnk közé, hogy mindketten lássuk Daniel üzenetét. Gregtől érkezett, és ez állt benne: "Jó volt a tegnap, van kedved holnap mozizni?". Eltátottam a számat, és Danielre néztem. Ő csak nyugodtan válaszolt "Meglátom, lesz-e programom, de jól hangzik". Miután elküldte, megnyitottam a jegyzeteket, és beleírtam, hogy most játssza-e a nehezen kaphatót, ő meg azt írta vissza, hogy csak lehet, hogy holnap tényleg programja lesz. Kétkedve néztem rá, aztán egy vállrántással elintéztem.
 - Ma délután munkába kell mennem, de anyának mondtam, hogy még hazamegyek. Elvinnél? - kérdeztem elöblítve a tányéromat a mosogatóban.
 - Persze. Most?
 - Ja, csak felöltözöm.
Hamar összekapkodtam magam a fürdőben, és kimentem. Már a kanapén ült felöltözve, és valamilyen valóság-showt nézett.
 - Mehetünk.
A kocsiban ülve leengedtem az ablakot, had járjon a nyári levegő. Nem laktunk messze Danieléktől, szóval igazából sétálhattam is volna, de akkor nem kísért volna el...

Hello Everyone!:)
Újabb Hatefő, újabb fejezetek! Remélem tetszik nektek! És igeeen, éretségi szünet!^-^ Remélem mindenkinek jól telik, nekem mindenképp. 
Kommenteljetek, pipáljatok, iratkozzatok fel:D (Nem, nem vagyok rámenős)
XxC&C

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése