Joyce
Susan nem tudja, hogy volt egy nővére.
Én azonban tudom, hogy volt egy húgom. Aki meghalt. Nem elhunyt, nem eltávozott; ő meghalt, méghozzá megölték. Vagyis, ez az én elméletem. De nem is ezzel kezdem.
A nevem Joyce, és végzős vagyok. A legjobb barátom, Daniel, mindig mikor benyit a szobámba (természetesen kopogás nélkül) azzal kezdi:
- Joyce! Nincs kedved futni?
Persze ezt nem gondolja komolyan, ugyanis ő utál futni. Vagy sétálni. Vagy lemászni az ágyról.
Sokan, mikor szóba jön Daniel, ezeket mondják: "Nem félsz, hogy Daniel szerelmes beléd?", "Szerelmes vagy Danielbe?", és a kedvencem "Nem fog molesztálni, ha ott alszik nálatok?".
Nos, leszögezném, hogy a legkevésbé sem aggódok emiatt. Nem azért, mert naiv vagyok, hanem mert Daniel meleg, de ezt persze senki sem tudja, ezért kérdezik ezeket a badarságokat. Sokszor nevetgélünk ezeken, néha eljátsszuk, hogy járunk, hogy ne kezdjék el Danielt szívatni a férgek, vagy a családtagjai ne hozzák fel a témát, a jó öreg "Van barátnőd?" kérdéssel. Daniel anyja sem tudja az igazságot, de hát nem is hibáztathatom a srácot. Ha elmondaná neki, valóságos világvége lenne. Jóban vagyok Daniel családjával, de van neki egy nővére, Lilith, aki nem áll szóba velem. Soha.
Szóval, Daniel ma is ezzel a mondattal kezdte. Éppen a tankönyveimet rendezgettem az íróasztalomon, mikor a szívbajt hozta rám.
- Jaj, már vártalak! Csuklottam, de szerencsére elmúlt - mosolyogtam rá. Becsukta maga mögött az ajtót, és elnyúlt az ágyamon. Daniel helyes srác, és sok lány van oda érte. Ha tudnák, hogy szinte minden nap az ágyamban heverészik, ki is tépnék a hajamat.
- Mi a mai programod?
- Hát, ma kellett volna a szalonba mennem, de szóltak, hogy ma nincs nyitva, valami izé történt a vegyszerekkel, szóval szabad vagyok. - törökülésbe leültem az ágyam mellé, és a haját kezdtem babrálni.
- Király. Ma van Carter szülinapja, vár minket este.
- Ó! Fel kellett volna köszöntenem - húztam el a szám - Nem énekelünk neki egyet? - kinyitotta a szemét, és kérdőn nézett rám.
- Joyce. Lehet, hogy több bennem a női hormon, mint a férfi, de ennyire ne vidd túlzásba.
- Naa, pedig megérdemelné - nevettem fel, de nem válaszolt. Elővettem a telefonom az ing zsebemből, és megnyitottam a Messengert. - Utolsó lehetőség, Daniel Blake, vagy itt hagylak, és megyek futni. - sokszor hagytam itt, mikor haragudtam rá. Olyankor lement a nappaliba, és tévézett, amíg vissza nem jöttem, de tudom, hogy unatkozik nélkülem.
- Jó - sóhajtott egyet. Megfordult, és fájdalmas arccal kezdte velem énekelni hangüzenetbe a Boldog szülinapot. Miután befejeztük, elküldtem Carternek, és küldtem hozzá szíveket is. - Miért szoktál énekelni az embereknek szülinapjukon? Nem elég annyi, hogy "Boldogat", és kész?
- Ejj,ti fiúk, mit is tudtok a szülinapokról! - vágtam fejbe vigyorogva - Ez mindenkinek jólesik. És szinte mindig Carternél bulizunk, szegény anyja nem győz takaríttatni minket.
- Az igaz, de szerintem akkor is elég annyi, hogy...
- Remélem nem smároltok - nyitott be hirtelen a húgom, Susan az ajtón. Gorombán néztem rá.
- Hugi, mikor tanulod meg, hogy kopogni kell?
- Daniel se szokott!
- És ezt te honnan tudod? - csóváltam meg a fejem.
- Ahh. Csak annyit akartam mondani, hogy kész az ebéd.
- Sokáig tartott, de megbocsájtok, ha makaróni a kaja - pattant fel Daniel, és már le is futott a lépcsőn. Őrült.
Lilith
Sóhajtva szálltam ki Mira Audi A4-eséből. Már legalább 3 órája úton vagyunk, szünet nélkül, szóval sejthetitek, hogy teljesen elgémberedett minden tagom, a nyakam pedig begörcsölt. Hiába a kényelmes bőrülések, ez még mindig nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé.
Kezeimet a fejem felé nyújtóztatva sétáltam hátra a csomagtartóhoz, majd kivettem belőle a cuccaimat, és a hűtőtáskát, majd a hátsó ajtóhoz sétáltam, és fél kézzel bekopogtam az ablakon. Miranda álmosan emelte fel a fejét a háttámláról, majd hunyorogva kilesett az üvegen.
-Gyere, Mira - biccentettem a fejem a házunk felé, majd hátráltam két lépést, hogy ki tudja nyitni a kocsiajtót.
Mikor kitámolygott (közben majdnem rám esett) szembe fordult a házunkkal és csücsörítve tanulmányozta. Fejét kicsit oldalra döntötte, szemöldökét össze-, majd felvonta.
- Na, mi van, cica? Nem jó? Nem muszáj bemenned. Pár utcányira van egy hotel - vigyorogtam rá, tudva, hogy ígyis-úgyis itt maradna.
- Ne! Menjünk be.
Mosolyogva ráztam a fejem, majd előhalásztam a zsebemből a kulcsaimat.
A házunk körül frissen nyírt volt a fű, a házunk falai régen almazöld színben pompáztak, most viszont inkább halványzöldre emlékeztet. A kapunk kicsi, körülbelül a csípőmig ér. Errefelé minden háznak ekkora a kerítése, hiszen nem gyakran fordulnak elő a betörések, habár az egyetem környékén mindenhol legalább 1,5 méteresek voltak.
Miután a kulcsot elfordítottam a zárba, a könyökömmel belöktem az ajtót, ami nyikorogva nyílt ki..
Kezeimet a fejem felé nyújtóztatva sétáltam hátra a csomagtartóhoz, majd kivettem belőle a cuccaimat, és a hűtőtáskát, majd a hátsó ajtóhoz sétáltam, és fél kézzel bekopogtam az ablakon. Miranda álmosan emelte fel a fejét a háttámláról, majd hunyorogva kilesett az üvegen.
-Gyere, Mira - biccentettem a fejem a házunk felé, majd hátráltam két lépést, hogy ki tudja nyitni a kocsiajtót.
Mikor kitámolygott (közben majdnem rám esett) szembe fordult a házunkkal és csücsörítve tanulmányozta. Fejét kicsit oldalra döntötte, szemöldökét össze-, majd felvonta.
- Na, mi van, cica? Nem jó? Nem muszáj bemenned. Pár utcányira van egy hotel - vigyorogtam rá, tudva, hogy ígyis-úgyis itt maradna.
- Ne! Menjünk be.
Mosolyogva ráztam a fejem, majd előhalásztam a zsebemből a kulcsaimat.
A házunk körül frissen nyírt volt a fű, a házunk falai régen almazöld színben pompáztak, most viszont inkább halványzöldre emlékeztet. A kapunk kicsi, körülbelül a csípőmig ér. Errefelé minden háznak ekkora a kerítése, hiszen nem gyakran fordulnak elő a betörések, habár az egyetem környékén mindenhol legalább 1,5 méteresek voltak.
Miután a kulcsot elfordítottam a zárba, a könyökömmel belöktem az ajtót, ami nyikorogva nyílt ki..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése